Varázsliget Tagóvoda

Óvodánkról

Környezet

  • Óvodánk természeti elhelyezkedése és mérete miatt sajátos lehetőségeket és arculatot eredményez a Zuglói óvodák között. Városliget szomszédságában jól megközelíthető helyen található.
  • A XX. század elejei régi városi környezet, a polgári házak, a Városliget és számos közművelődési intézmény között az óvodánk is egy műemlék jellegű házban helyezkedik el. Belső udvarunkban, - mint ahogy a szomszédos házak udvaraiban is- még a Ligetből kiszakított ősfák adják az árnyékot.
  • Óvodánkban három, részben osztott csoport működik, minden csoport sajátos arculattal rendelkezik, 20 fős átlagos létszámmal.
  • A csoportszobák tágasak, a hatalmas légtér segíti a zsúfoltság érzésének elkerülését, amely nagyon fontos a gyermekek közérzetének alakulásában is.
  • A csoportszobák felszereltsége, a játszószerek, a bútorok igazodnak a gyermekek korához, igényeihez, érdeklődéséhez.
  • Van egy tornatermünk, aminek eszközeit évről évre bővítjük pályázati forrásból. A tornaterem ad helyet szülői igény szerint bizonyos fakultatív foglakozások megszervezésének is gyógytorna, logopédia.

Óvodai tevékenységek

  • Óvodánk saját Pedagógiai Program szerint dolgozik, melynek kiemelt területe az Egészségnevelés és a Környezetvédelmi nevelés. Programunkban megfogalmazott értékeinket nagyban befolyásolta társadalmi, - természeti környezetünk. Ilyen értékek, pl. egészség, család, hagyományok, környezet, tudás, tolerancia stb.
  • Programunkban fontosnak tartottunk néhány olyan alapelvet is leírni, melyek meghatározzák emberi és pedagógiai viszonyulásainkat, melyek a mindennapi munkánkat is jellemzik. Így például:
  • a gyermek jogát a szeretethez,
  • a gondozottsághoz,
  • az ellátáshoz,
  • a játékhoz,
  • az örömhöz,
  • az esélyegyenlőséghez stb.
  • A gyakorlatban ezt differenciált bánásmóddal, az egyéni képességfejlesztéssel, hatékony gyermekvédelmi munkával, nyugodt, elfogadó légkör megteremtésével, a tárgyi eszközök folyamatos fejlesztésével, különböző pályázati források felkutatásával és kihasználásával, a szülőkkel való jó kapcsolat megteremtésével segítjük elő.
  • Óvodánkban az Egészségnevelés gyakorlati megvalósítása főként az egészséges életmód szokásainak alakításában jelenik meg. A testápolási, higiéniai szokások alakítása, a rendszeres napi levegőzés és testedzés, a baleset-megelőzés, a napi zöldség és gyümölcsfogyasztás, mind- mind gyermekeink, egészségmegőrzését is szolgálja.
  • A környezetvédelmi nevelésünk során törekszünk arra, hogy alakuljon ki a gyermekekben az igény, hogy figyeljenek a környezetükre. Alakuljon a környezettudatos szemléletük, érezzék meg, miért fontos óvni környezetünket, a természetet. Feladatunknak tartjuk a gyermekek környezetbarát szokásrendjének kialakítása, erősítését, az ÉN–képének kialakítását, fejlesztését, játékos tapasztalatgyűjtéseket szerezzenek a természet élővilágáról.
  • A környezetvédelmi nevelés olyan területeivel foglalkozunk, mint pl. a környezeti jeles napok, a szelektív hulladékgyűjtés, az újrahasznosítás óvodai lehetőségei, a „nem minden szemét” elve, a takarékosság, a környezetszennyezés, a természeti és társadalmi környezetünk megismerése, ezek védelme.

Óvodánk hagyományai

  • Környezeti jeles napok
  • Kirándulások
  • Mikulás, Karácsony és az azt megelőző készülődés a szülőkkel
  • Farsang
  • Március 15.
  • Anyák napja
  • Évzáró
  • Születésnapok, névnapok  
  • Gyermeknap a szülők közreműködésével
  • Sportnap a szülőkkel közösen

Térítés ellenében igénybe vehető szolgáltatások:

  • Korcsolyaoktatás kedvezményesen a Városligeti tónál 10 alkalommal
  • Ovi-foci külső szakember által tartott edzések
  • Csengő-bongó zenei fejlesztés

Ahogyan mi is sokszínűek vagyunk, úgy a gyerekekből is szeretnénk kibontakoztatni a bennük rejlő lehetőségeket. Ennek három alappillére a megfigyelés, az elfogadás és a támogatás. A testület él a pedagógiai szabadsággal, de közös értékek mentén, mindig szem előtt tartva a gyermekek mindenek felett álló érdekeit.

Seresné Sárvári Erika tagóvoda- vezető és a Varázsliget Tagóvoda dolgozói

Eseménynaptár

  • Programok

    2021. szeptember 30. - Népmese napja

    2021. október 4. - Állatok világnapja

    2021. október 18-22. – Egészséghét

    2021. november 3. - Márton nap

    2021. december 6. – Mikulás

    2021. december 16. - Karácsonyi készülődés a szülőkkel

    2021. december 11-17. - Karácsonyi vásár

    2021. december 20. – Karácsony

    2022. február 10. – Farsang

    2022. március 11. - Március 15.

    2022. március 22. - Víz világnapja

    2022. április 13. - Húsvéti készülődés

    2022. április 22. - Föld világnapja

    2022. április 19-26. - Újrahasznosítás kiállítás szervezése

    2022. április 25-29. – Egészséghét

    2022. május 2. - Anyák napja

    2022. május 10. - Madarak és Fák napja

    2022. május 27. - Sportnap-gyereknap

    2022. június 2-3. - Évzáró, Ballagás

Hírek

  • Közelgő programok

    április 12. Nyílt nap az érdeklődő szülőknek és gyermekeknek

    április 13. Húsvéti készülődés

    április 19-26. Újrahasznosítás az óvodában, kiállítás szervezése

    április 22. Föld Napja

    április 25-29. Egészség hét

Csoportok

  • Piros csoport

    Óvodapedagógusok:

    • Szabados Éva

    • Zilahy Zsuzsanna

    Dajka:

    • Donkó Miklósné (Anna néni)
  • Kék csoport

    Óvodapedagógusok:

    • Bekő Istvánné
    • Tatai Mária

    Dajka:

    • Piruné Góz Ildikó

Munkatársak

Tagóvoda- vezető:

     Seresné Sárvári Erika

 

Óvodapedagógusok:

     Bekő Istvánné

     Szabados Éva

     Tatai Mária

     Zilahy Zsuzsanna

 

Dajkák:

     Donkó Miklósné

     Piruné Góz Ildikó

 

Pedagógiai asszisztens:

     Pongor Olga

 

Konyhai dolgozó:

     Kanizsár Jánosné

               

Kertész:

     Paál Levente

Alapszolgáltatások

Logopédus:

     Olasz Katalin
     kolasz91@gmail.com

Fejlesztőpedagógus:

     Szilágyi Éva
     szilagyi.eva14@fpsz.com

Szociális segítő:

     Németh Márta
     iskovil@zcsk.hu

Gyógytestnevelő:

     Héda Zsófia
     hedazsofia@gmail.com

Pszichológus:

     Laczkó Fanni
     laczko.fanni94@gmail.com

Alapítvány

Kapcsolat

Varázsliget Tagóvoda

Nyitvatartás: 6:30 - 17:30

Tagóvoda galéria

string(2) "19"
array(1) {
  [0]=>
  array(7) {
    ["id"]=>
    string(2) "19"
    ["title2"]=>
    string(18) "Tagóvoda galéria"
    ["kindergarten_id"]=>
    string(2) "22"
    ["active"]=>
    string(1) "1"
    ["kindergarten_group_id"]=>
    string(1) "0"
    ["kindergarten_group"]=>
    array(0) {
    }
    ["images"]=>
    array(9) {
      [0]=>
      array(7) {
        ["id"]=>
        string(3) "130"
        ["img"]=>
        string(23) "1647419145_bejárat.jpg"
        ["active"]=>
        string(1) "1"
        ["gallery_id"]=>
        string(2) "19"
        ["priority"]=>
        NULL
        ["imgrreal"]=>
        string(66) "https://zeo14.hu/assets/uploads/gallery/19/1647419145_bejárat.jpg"
        ["imgpath"]=>
        string(36) "/gallery/130/1647419145_bejárat.jpg"
      }
      [1]=>
      array(7) {
        ["id"]=>
        string(3) "131"
        ["img"]=>
        string(25) "1647419145_folyosó-2.jpg"
        ["active"]=>
        string(1) "1"
        ["gallery_id"]=>
        string(2) "19"
        ["priority"]=>
        NULL
        ["imgrreal"]=>
        string(68) "https://zeo14.hu/assets/uploads/gallery/19/1647419145_folyosó-2.jpg"
        ["imgpath"]=>
        string(38) "/gallery/131/1647419145_folyosó-2.jpg"
      }
      [2]=>
      array(7) {
        ["id"]=>
        string(3) "132"
        ["img"]=>
        string(23) "1647419145_folyosó.jpg"
        ["active"]=>
        string(1) "1"
        ["gallery_id"]=>
        string(2) "19"
        ["priority"]=>
        NULL
        ["imgrreal"]=>
        string(66) "https://zeo14.hu/assets/uploads/gallery/19/1647419145_folyosó.jpg"
        ["imgpath"]=>
        string(36) "/gallery/132/1647419145_folyosó.jpg"
      }
      [3]=>
      array(7) {
        ["id"]=>
        string(3) "133"
        ["img"]=>
        string(27) "1647419145_kék-csoport.jpg"
        ["active"]=>
        string(1) "1"
        ["gallery_id"]=>
        string(2) "19"
        ["priority"]=>
        NULL
        ["imgrreal"]=>
        string(70) "https://zeo14.hu/assets/uploads/gallery/19/1647419145_kék-csoport.jpg"
        ["imgpath"]=>
        string(40) "/gallery/133/1647419145_kék-csoport.jpg"
      }
      [4]=>
      array(7) {
        ["id"]=>
        string(3) "134"
        ["img"]=>
        string(25) "1647419145_montázs-2.jpg"
        ["active"]=>
        string(1) "1"
        ["gallery_id"]=>
        string(2) "19"
        ["priority"]=>
        NULL
        ["imgrreal"]=>
        string(68) "https://zeo14.hu/assets/uploads/gallery/19/1647419145_montázs-2.jpg"
        ["imgpath"]=>
        string(38) "/gallery/134/1647419145_montázs-2.jpg"
      }
      [5]=>
      array(7) {
        ["id"]=>
        string(3) "135"
        ["img"]=>
        string(38) "1647419145_montázs-az-óvodáról.jpg"
        ["active"]=>
        string(1) "1"
        ["gallery_id"]=>
        string(2) "19"
        ["priority"]=>
        NULL
        ["imgrreal"]=>
        string(81) "https://zeo14.hu/assets/uploads/gallery/19/1647419145_montázs-az-óvodáról.jpg"
        ["imgpath"]=>
        string(51) "/gallery/135/1647419145_montázs-az-óvodáról.jpg"
      }
      [6]=>
      array(7) {
        ["id"]=>
        string(3) "136"
        ["img"]=>
        string(30) "1647419145_piros-csoport-2.jpg"
        ["active"]=>
        string(1) "1"
        ["gallery_id"]=>
        string(2) "19"
        ["priority"]=>
        NULL
        ["imgrreal"]=>
        string(73) "https://zeo14.hu/assets/uploads/gallery/19/1647419145_piros-csoport-2.jpg"
        ["imgpath"]=>
        string(43) "/gallery/136/1647419145_piros-csoport-2.jpg"
      }
      [7]=>
      array(7) {
        ["id"]=>
        string(3) "137"
        ["img"]=>
        string(28) "1647419145_piros-csoport.jpg"
        ["active"]=>
        string(1) "1"
        ["gallery_id"]=>
        string(2) "19"
        ["priority"]=>
        NULL
        ["imgrreal"]=>
        string(71) "https://zeo14.hu/assets/uploads/gallery/19/1647419145_piros-csoport.jpg"
        ["imgpath"]=>
        string(41) "/gallery/137/1647419145_piros-csoport.jpg"
      }
      [8]=>
      array(7) {
        ["id"]=>
        string(3) "138"
        ["img"]=>
        string(29) "1647419145_sárga-csoport.jpg"
        ["active"]=>
        string(1) "1"
        ["gallery_id"]=>
        string(2) "19"
        ["priority"]=>
        NULL
        ["imgrreal"]=>
        string(72) "https://zeo14.hu/assets/uploads/gallery/19/1647419145_sárga-csoport.jpg"
        ["imgpath"]=>
        string(42) "/gallery/138/1647419145_sárga-csoport.jpg"
      }
    }
  }
}